Az egyik kedvenc témámról fogok most írni, mégpedig a félelmekről. Sokszor írok, beszélek arról, hogy mennyire fontos a félelmeket a helyükön kezelni, de mit is jelent ez a gyakorlatban, mi az a stratégia, amivel elérem, hogy a félelmeim nem megállítanak, hanem megerősítenek önmagamban?
Könnyű lenne azt gondolni, hogy én szimplán csak nem félek, hogy nekem nincs ezzel gondom, azért vágok bele mindenbe. Ám ez nem ilyen egyszerű, és nem is igaz. Vannak félelmeim, kételyeim, persze hogy vannak, pont olyanok, mint neked is. A különbség abban rejlik, hogy mit kezdek velük. Ezt fogom most megosztani.
Többször nekifutottam már ilyen témájú bejegyzésnek, de gondoltam, inkább megvárom, amíg a jelenlegi felkészülésemben eljön az a pont, amikor azt kérdezem magamtól, hogy mi a $$$nak kell ilyeneket csinálnom, mikor tudom, hogy rengeteg veszélyt rejthet egy ilyen út. Merthogy szükségszerűen eljönnek az ilyen napok, és ez teljesen rendben van, sőt, ebből profitálni is tudunk, ha megtanuljuk kezelni.
Előre csak annyit, hogy ezeken a területeken nem létezik gyors és könnyű megoldás. Hogyha tényleg bele akarok állni a félelmeimbe, abba bizony bele kell tenni az energiát, és okénak kell lenni azzal, hogy nagyon kényelmetlen. Egyszerű a recept, ám közel sem annyira könnyű a kivitelezés. Elég gyakorlással viszont képes leszel a saját biztonságodhoz és jóérzésedhez való feltételeket megteremteni, és ez a lényeg.
Emberként mindenkinek vannak félelmei. Nálam akkor tudják átvenni az uralmat, amikor nagyon kimerülök. Most a karácsonyi mindenek, készülődés, sütés-főzés-rendrakás, maradék időkben dolgozás, hogy leadjak rengeteg munkát, lakáskipakolás, kiköltözés, útra készülés, közben tartottam egy előadást, aztán két bölcsességfogamat is kihúzták, közben csinálom a blogot is, amit imádok, de huh, sok energia önmagam feltárása és megosztása. Eddig nem is tűnt fel, hogy ennyi minden van, csak mentem a pörgéssel, de mostmár értem a kimerülést.
Nos, úgyhogy szorongató bénultságot éreztem, hogy indulásig lehetetlenség leadni a munkákat, közben kiköltözni, összepakolni, és mindent elintézni az utazáshoz. És aztán ebből következett az is, hogy a jövőt is feketének láttam, így az utazást is, sőt, önmagamat is életképtelennek ítéltem meg. Áthelyeződött a fókusz mindarra, ami félremehet. Üldözött rengeteg veszély lehetősége, képe, reálissága. A racionális elmém egyértelműen jelezte, hogy ezt, hogy önként belemegyünk a veszélybe, ezt igazán nem kéne csinálni.
Ha erre az igen meggyőző hangra hallgatok az elmúlt tíz évemben, akkor életem legjobb élményei sosem történtek volna meg. Itt van az a pont, amikor az embert megállíthatják a félelmei, és még úgy is érzi, hogy racionálisan jó döntést hozott. Ám itt kanyarítom el a dolgokat egy másik irányba.
Első menetben fontos, hogy tisztában legyünk két dologgal:
1.) az agyam meg akar engem védeni, így működik, pont
Komfortra vágyik, egyértelmű külső biztonságra. Legszívesebb feküdne egész nap a zárt ajtók mögött, enne, és sorozatozna. Ő nem akar stoppolni, utazni, vadkempingezni, határokat feszegetni, sőt, ellenzi ezeket, néha még úgy igazán hülyének is gondol amiatt, mert nem hajtok a stabilitásra. Én ezt elfogadom, és amennyire a céljaimat segíti, figyelembe is veszem ezt az álláspontot. Ám tudni kell, hogy könnyen átcsap túlféltésbe, ha nem tanulok meg kommunikálni az ő nyelvén.
2.) a világ egy nagy tükör, ami az aktuális lelkiállapotomat tükrözi vissza
“Ma mindenki mekkora gyökér volt!”, vs “ma mindenki annyira jófej volt!” mondatok is attól függnek, hogy én hogyan érzem magam. Továbbmegyek, sokan azt gondolják, hogy félnek az ismeretlentől, de közben az ismeretlentől képtelenség félni. Az ismeretlen egy üres tér, az maga a semmi, ott még bármi lehet. Itt is az aktuális lelkiállapotunk alapján töltjük ki az ismeretlent, mert nem bírjuk meghagyni az üres teret üres térnek. Pl pár jól sikerült randi után tökéletesnek látjuk a másikat, és nem azért, mert tényleg tökéletes lenne, hanem mert az első hetekben elöntenek a hormonok, és ebből a mennyei érzésből töltjük ki a másik fél még ismeretlen részeit. Jelentkezzen, aki még nem hasalt el óriasit ebben, haha.
No de vissza az utazáshoz. Mivel nagyon kimerültem, így a “jövőt” – az ismeretlent teletűzdelte az agyam a legrosszabb szcennáriókkal. És ami ebben a legnehezebb, hogy nincs kontrollom a helyzetek felett, mivel most nem ez a valóság. Most a valóság az, hogy bekerültem egy gondolatspirálba. Efelett viszont van kontrollom.
Sokkal, de sokkal többet projektálunk, mint amit valóban tudunk. Az ilyen projekcióspirálokról érdemes tudni, foglalkozni velük, és megtanulni kezelni őket. Akár negatív, akár pozitív a spirál.
Folytatom majd ezt a gondolatmenetet, de most nem akarom túl hosszúra nyújtani. Ezalatt a pár nap alatt a teljes gyakorlati félelemkezelési stratégiámat kidolgoztam írásban is, és ezt a következő napokban több részletben megosztom.
Ha 2026-ban picit több irányítást szeretnél a félelmeid helyett, akkor mindenképpen ajánlom az olvasását, tanulmányozását, gyakorlását. Alább az email-címed megadásával egyenesen a postaládádba érkeznek majd az írásaim heti egyszer, nem kell hozzá sem social media, sem az algoritmus kegyessége:)
(Ezekről lesz szó a továbbiakban: az agyam megnyugtatása, gondolatspirálok megállítása, félelmek gyökerének feltárása, három módszer ezek szétszálazására, gondolatok vakmerőség és bátorság határáról, stb. Ezek mind saját tapasztalatok alapján.)
