Ezerrel pörgök, hogy kész legyek mindennel indulásig. Néha azt se tudom ki vagyok, úgy zsibbad az agyam. Pakolok, rámolok, dolgozok, intézek, eladok és veszek cuccokat, és mivel számomra a csúcsok csúcsa az, hogy kint vagyok különböző helyeken, kapcsolódok különféle emberekkel, megélek extra helyzeteket és minderről egy pici almás laptopon írok, ezért vettem egy pici almás laptopot.
Marketplacen szereztem egy magánembertől, és a gépnek elvileg semmi baja, tökéletesen működik. Átvételkor tényleg így is volt, szépséges külső, szálkás test, a billentyűzet szinte szűz, aki csak arra vár, hogy néhány millió karaktert beletegyek. Repesve szállítottam haza új társam a gyönyörű hóesésben.
Itthon beüzemeltem. Ment minden szépen, sínen vagyok, megvan a tökéletes utazós gép. Másnap is elővettem, tényleg működik minden csodálatosan. Harmadik nap viszont, amikor felnyitottam, elsötétült a képernyő, és két csík táncolt a kép szélén. Első reakcióm, hogy neeeee ezt neeee, ezt nem hiszem el, ezt neeee. Pont úgy nézett ki, mint amilyen a hangja egy kontakthibás audiokábelnek. Ez hardveres probléma lesz.
Lecsuktam a tetejét, és mondtam neki, hogy semmi baj, nem látta senki, csak javulj meg, és ne csinálj ilyet többet. Felnyitottam, és minden rendben volt, szép volt a kép, bejelentkeztem, siker, már vettem volna a nagy levegőt egy megnyugtató sóhajtáshoz, mire ugyanez történik, fekete kép, gyenge csíkokkal a szélén. Neeeemhiiiszemeeeel. Ki vagyok számolva most eléggé, ha ezt a gép most nem működik, akkor vagy az elképzeléseimet bukom, vagy a hazaút repjegyre nem lesz pénzem. (Najó, viccelek, valahogy mindig megoldom.) Nyomogatok gombokat, semmi, lecsukom hát megint, majd felnyitom, és megint szép, mintha mi sem történt volna. Aztán hirtelen újra sötétség. Ezt eljátszottuk még párszor, közben küldtem az eladó srácnak egy fotót, hogy hibás a kijelző.
Túl jól alakult eddig minden. Kellett valami, ami felráz, ami kizoomoltat, ami felrúgja a szinte tökéletesnek mondható napjaim struktúráját. A következő két órában mindennek utánanéztem, beszéltem egy szervizzel, ők is megerősítették, hogy ez kontakthiba a kijelző kábeleiben, és a kijelzőcsere lesz az egyedüli megoldás. 180.000 Ft. Közben kommunikáció az eladósráccal, aki visszaír, hogy ő egy tökéletesen működő gépet adott el, de egy kis szabadkozás után készséges, és igyekszik segíteni. Abszolút szimpatikus volt a találkozón is, elhiszem, hogy erről ő sem tudott, pláne, mert ő monitorra kötve használta.
Végül megegyeztünk, hogy felesbe vállaljuk a képernyőcserét. De valahogy nem éreztem ezt jónak, hisz egy cserélt képernyővel is lehet bármi probléma, és persze, vállalnak garanciát, ám a világ túlfelén ez mit sem ér.
Nekem az ilyen kérdésekben meg kell adnom a teret a döntésnek. Nem tudok, vagyis nem akarok agyból és feszültségből dönteni. Elugrottam egy oltásra, és ez pont meg is adta a teret arra, hogy elengedjem ezt a kérdéskört, és kizoomoljak.
Hazafele jövet meg is született bennem egy erős nyugalom. Mivel kikerültem egy időre a helyzetből, és rá tudtam tekinteni kívülről, azt fogalmaztam meg, hogy hát na bumm, ez van. Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy én szeretném, sőt, néha az ember bebukja. Ilyen a világ, néha bénán jönnek ki a dolgok. És ez oké. És akkor járok a legjobban, ha ezt elfogadom.
És igen, nyilván mindenki tudja, hogy ilyen az élet, de egy valós helyzetben eszerint érezni és cselekedni más dolog, mint csak tudni.
Most is azt éreztem, hogy rengeteg felesleges kört megspóroltam. És ez nagyon nagyon király, hogy itt tényleg szabadon dönthetek, hogy mennyire adom meg magam a lehúzó spirálnak. Előrevisz az anyázás? Ha mindenkinek elmondom nagy felháborodással? Ha én is ezen rágódok és sajnálom magamat? Nem, jelenleg engem ezek nem visznek előre. És a legkirályabb érzés, hogy már megvannak a begyakorolt stratégiáim ahhoz, hogy kiemeljem magamat ezekből a lehúzó spirálokból. Megkérdezem magamtól, hogy mi a legjobb, amit ebben a helyzetben csinálhatok.
Ez a kérdés pl egy nagyon fontos része, mert így nem ítélem el a helyzetet, mint rossz, béna, szar helyzet, hanem, miután kijöttem belőle érzelmileg, utána kérdést teszek fel magamnak. Ha ítéletet mondanék, hogy ez egy valamilyen helyzet, akkor az ott egy zsákutca, egy végszó. De ha egy kérdést teszek fel, akkor még bármi lehet.
Sikerült elengednem a ragaszkodást az elképzelésemhez. És számomra ez tök nagy szó. Ha bekrepál a gép, akkor ez van. Majd kitalálok valamit. Amúgy is mindig azt mondom, hogy mindig minden megoldódik, meg az életem mondata is az, hogy megoldom, úgyhogy nem fogok szétesni egy ilyen esettől.
És végtére is, ez csak pénz. Persze, nem szívesen dobok ki csak úgy 310k-t, pláne utazás előtt, amikor minden ki van számolva, de ha ez van, akkor ez van, elfogadom, és a legfontosabb, hogy tudom, hogy bármi is lesz, megoldom.
Ez bizalom adja számomra a legnagyobb biztonságot az utazásban és az életben is.
(amúgy azóta szépen megy a kijelző, úgyhogy persze bízom abban, hogy így is marad😬)
