Július 13., péntek
Ma reggel madárcsicsergésre ébredtem Róma kertvárosában egy kényelmes kanapén a roppant stílusos kis második emeleti lakásban. Kinyitottam az erkélyajtót, és erőteljesen magamba szívtam a még alvó város mediterrán fáinak illatát; elmosolyodtam, hiszen most egyhuzamban aludtam annyit, mint az elmúlt három éjjel összesen. És bevallom, ez azért nagyon jól esett. Főleg, mivel… na de várjunk csak. Hol vagyok? És hogyan kerültem ide?
Tegnap délután érkeztem meg Rómába. Bármennyire is fájó szívvel hagytam ott Nápolyt, ez hozzátartozik ehhez az utazáshoz, hogy az emberekkel, akikkel megismerkedek – helyiek, utazók a világ minden tájáról vagy éppen a város legbolondabb rockbandája – és akikkel néhány fordulatos és hihetetlen élményekkel teli napot töltünk együtt, előbb-utóbb elválnak útjaink, hogy aztán egy másik városban megint minden kezdődhessen előlről.
Rómában mindössze egy srácot ismertem – akivel együtt szüreteltük az olivabogyót egy mesebeli farmon tavaly októberben Toszkánában – így írtam neki, hogy alhatnék-e nála kettőt, mire mondta, hogy persze, ő is pont aznap fog visszatérni a hegyekből, szívesen lát és körbevezet a városban. Szuper, akkor legalább már nem kell szállás után kutatnom a nap további részében, így belevetettem magam a város felfedezésébe. Sokkal tisztább, tágasabb, világosabb és nyugatiasabb volt, mint Nápoly; éppen ezért számomra nem is volt annyira izgalmas, ami persze totálisan szubjektív, de engem a “minden látványosságot lefotózunk” turistával szó szerint teletömött utcák, a 35°C és a 10 méterenként belémütköző “váter, váter” indiai vízárusok visszavonulásra kényszerítettek. Átküzdöttem magamat az irdatlan tömegeken, vettem egy paninót és egy árnyékos padra leültem egy picit zenélni. Már éppen a térképet nézegettem, hogy merre van a legközelebbi “Linea A” metrómegálló, amivel eljutok Giancarlóhoz, amikor kaptam tőle egy üzenetet, hogy nagyon sajnálja, de törölték a járatát és Bolzanóban maradt.
A lényeg, hogy így ugye szállás nélkül maradtam este 7 körül – ami szerencsére már az elmúlt napok után nem emelt különösebbet a pulzusomon – de azért nyilván kell valamit találni, méghozzá egyedül. A hostel ki volt zárva, talán túl egyszerűnek és az utazásom profiljába bele nem illőnek tituláltam, úgyhogy két megoldásom volt: először kiküldök néhány last-minute request-et Couchsurfingen, ès ha mindenki elutasítja, akkor pedig végsősoron elmegyek a heti CS-találkozóra, amit szerencsére pont aznap tartottak néhány km-re tőlem, ott pedig biztos, hogy találok valakit egy szabad kanapéval, aki befogad.
Találtam is egy szimpatikus srácot pozitív visszajelzésekkel, neki küldtem az első üzenetet, miszerint most derült ki, hogy nincsen szállásom, és milyen jó lenne, ha ott maradhatnék éjszakára. Csodák-csodájára egy percen belül elfogadta a kérést pont az irodáját elhagyva, kérdezte, hogy hol vagyok, és meg is jelent 10 perc múlva egy motorral, majd kaptam egy sisakot és már száguldottunk is a naplementében a kertvárosba a kellemes római nyári estén. Ő egyébként ügyvédként dolgozik, de emellett minden szabadságát utazással tölti, bejárta már az összes kontinenst, úgyhogy igen jókat beszélgettünk az utazásainkról, megosztotta az élményeit a Dél-Amerikai országokkal kapcsolatban, és ellátott tippekkel Rómát illetően is.
Utána elmentem aludni, jól kipihentem az elmúlt napok minden összevisszaságát, és mivel nagy kánikulát mondtak aznapra, úgy döntöttem, hogy elvonulok a közeli parkba és a hatalmas fák árnyékában töltöm el a napot egyedül, olvasok, írok, zenélek, kicsit kikapcsolom magam a sok pörgés után.
Reggel még kávéztunk egyet közösen, majd elköszönéskor mondta, hogy bármikor Rómában járok, szívesen fogad, és ja, igazából hozzá is költözhetnék, ha úgy gondolom, és onnan majd együtt beutazzuk a világot, hm, ennyire laza azért még nem vagyok, így inkább mondtam valami vicceset, nevettünk egyet, aztán gyorsabbra vettem a lépteimet és eltűntem a bejárati ajtó mögött.
Út közben vettem még három darab hatalmas, édes, lédús és igen zamatos barackot a helyi piacon, majd hamarosan meg is érkeztem a parkba, sétáltam egyet, majd találtam egy nagyon kényelmes, árnyékos padot, ahová letelepedtem, ledobtam a cuccaimat, beleharaptam egy gyönyörű barackba és úgy éreztem, hogy most igazán minden tökéletes, eddig minden szuperjól sikerült. Ez valóban így volt, habár nem tartott tovább néhány óránál ez a gondtalan állapot, még nem is sejtettem, milyen fordulatos lesz ez a péntek 13.-a…
