Egy tavaszi reggelen azt éreztem, hogy nagyon ki vagyok fáradva. Ez tipikusan az a fáradtság, amikor annyira benne vagyok egy projektben, egy flowban napokig-hetekig, hogy észre sem veszem, hogy konkrétan megállás nélkül, 0-24 ezen pörgök. Aztán egyszercsak annyi tűnik fel, hogy nincs kedvem úgy különösebben semmihez, csak feküdnék egész nap.
Bőven voltak olyan éveim, amikor egyáltalán nem figyeltem magamra, ignoráltam ezeket a jelzéseket, addig toltam a munkát, amíg konkrétan nem tudtam kikelni az ágyból. Gyengeségnek tartottam korábban leállni. Ez mostmár hála az égnek a múlté, már nem élvezem azt, hogy kicsinálom magamat. Most már azt tartom gyengeségnek, hogyha képtelen vagyok kikapcsolni, ha nem tudok pihenni, ha egyfolytában rohanok.
Van egy tuti módszerem ahhoz, hogy megtudjam, hogy pl egy ilyen helyzetben mit lépjek. Annyira egyszerű, hogy szinte nem is gondolná az ember, hogy mennyire nagyszerűen tud működni. Annyi a lényege, hogy leülök csendben, és
megkérdezem magamtól/a munkámtól, hogy most mit csináljak.
És az van, hogy nekem ilyenkor megjön a válasz. Megérzésként. Nem tudom, hogy a sok önismerettel való foglalkozás, vagy a meditáció miatt. Vagy pedig amiatt, mert amúgy legbelül tudom, hogy mi a jó döntés, csak nyitottá kell válnom rá. Bárhogy is van, úgy érzem, hogy a legjobb válasz születik meg bennem. És ráadásul azonnal.
Ezt alkalmazva most is megkérdeztem az aktuális projektemtől, hogy mit csináljak, mi lenne most a legjobb, hisz sok dolgot írtam fel aznapra, és ebben az állapotban ez feszültséget keltett bennem.
Azonnal érkezett a megérzés, hogy PIHENJ.
Hallgatok a megérzésekre, látom benne persze a realitást is, tudom, mennyire fontos a produktivitás szempontjából is, hogy fel legyek töltve. Pláne kreatív munkához. Így rábólintottam, ami miatt feloldódott bennem a feszültség, megnyugodtam, hogy okés, akkor elengedhetek mára mindent, lehet egy jó kis day off. Emiatt újra elkezdtem jobban lenni, lazábban létezni. És most jön a csavar.
Az, hogy újra jól éreztem magam, azt hozta el, hogy a nagy nyugalomban előkúszott belőlem egy téma, amivel hirtelen mégis kedvem lett foglalkozni (de eredetileg ez nem szerepelt a to do listámon), és olyan erővel jöttek a jobbnál-jobb ötletek, gondolatok, olyan flow-t indítva, hogy az valami elképesztő. Egy bő órán át lélegzet nélkül, néha egy-egy wow kíséretében csak gépeltem. És a végén azt éreztem, hogy minden kijött, annyira kerek és kidolgozott lett az írás.
És ezt most azért írom ide, mert ez annyira tipikus élet. Történik valami, és akkor én várnám, hogy okés, akkor ebből tudom, hogy mi fog következni. Hogyha most A van, akkor ebből B lesz. Csakhogy aztán minden elvárás ellenére egy totál más dolog alakul ki belőle. Nekem itt pl csak arra volt szükségem, hogy a pihenés lehetőségére gondolva lelazuljon az idegrendszerem. És akkor vagy csalódottan ragaszkodok az én eredeti elgondolásomhoz, vagy pedig bízok az életben, és hagyom, hogy vigyen.
(Ezt is pár nappal később írom, nem aznap, amikor kellett volna)
