Évek óta bizserget a gondolat, hogy egyszer majd végigcsináljak egy 10 napos meditációs elvonulást, a Vipassanát. Eddig nem éreztem, hogy lenne hozzá elég energiám, bátorságom, fókuszom. Igen, imádom beletenni magamat olyan helyzetekbe, amikben muszáj a határaimon túllépni, de az, hogy 10 napon át ne csináljak semmit, csupán meditáljak-megfigyeljek, ezzel úgy voltam, hogy íh, majd egyszer.
Őszintén, szerintem ez a mai ember számára a lehető legkeményebb feladat. 10 napon át napi 10 óra meditáció teljes némaságban, telefon és bármi más eszköz nélkül. Az elején elvesznek mindent. Hajnali 4-es ébresztő, kemény fekhely, napi két étkezés, dél után már nincs evés. Ülök egyhelyben egész nap, és figyelek. Figyelem a légzésem, figyelem a gondolataimat, ahogy jönnek-mennek. Merthogy ebben az életben minden jön és megy.
Aztán pár nap után, őszintén, nem is tudom, mit figyelek. Talán nem is figyelek majd semmit. Ez egy olyan tapasztalás, ami kívülről elképzelhetetlen.
Két éve voltam már egy hasonlón, akkor Thaiföld hegyei közt töltöttem el egy hetet csendben, de ott harmadennyi meditáció volt, és ehhez képest szabadabbak voltunk. Ezt a fotót ennek a végén készítettem.
A csend akkor sem esett nehezemre. Szeretek csendben lenni. Egyedül abban van teljes, kifejezhetetlen igazság.
Ott minden szabadidőmben írtam. Az összes kinyomtatott vízumom és útlevél-fénymásolatom hátulját teleírtam apró betűimmel. Majd amikor betelt, az elejét is. Mivel kívülről nem jött be impulzus, így belülről indult meg a gondolatcunami, és ah, de jól esett papírra vetni mindent.
Na ezt itt most nem lehet. És ez lesz számomra a legnehezebb feladat. Évek óta írok, mindig, mindent, ha jön egy versötlet, jó gondolat, azonnal a megfelelő doksiba felviszem, és az, hogy pont egy ilyen helyzetben ezt nem tehetem, ez kemény lesz. Engednem kell, hadd jöjjenek-menjenek az ötletek. És főképp, hogy menjenek.
.
Mikor az indiai utamat tervezgettem, akkor ugrott be, hogy esetleg itt megcsinálhatnám. Itt, a meditáció bölcsőjében, a négy hónapos kalandutazás elején. Hagytam pár napot, hetet is talán, hogy érjen bennem a gondolat, mert ez azért nagy bevállalás. Aztán egyik reggel azzal a bizonyossággal ébredtem, hogy igen, itt az idő.
10 napon át ez lesz minden egyes napom beosztása:
