Nézek egy fotót a falamon. Fürdőruhában állok három talpig felfegyverzett katonával egy közel-keleti katonai bázison. A fotóim egy része nem nyilvános, nem véletlenül, haha.
Vadabb stílusú, solo női utazóként gyakran kérdeztek a biztonságról és az állandó bizonytalanság kezeléséről. Tudom, azt kéne mondanom, hogy egyedül ne stoppolj, ne aludj kint, ne bízz meg az emberekben, ne sétálj egyedül a sötétben, de hát na, nem lenne valami önazonos, hisz életem legmeghatározóbb élményeinek kategóriáit soroltam épp fel. Ezek mind általánosítások, én meg azokat nem szeretem. Bontsuk ki inkább a kérdéskört, és közelítsük meg egy másik irányból az igazi biztonság mibenlétét.
Sosem akartam senkit meggyőzni arról, hogy stoppoljon, aludjon az erdőben, vagy utazzon veszélyes helyekre. Amikor valaki hozzám fordul, hogy izgatja őt a téma, és beszélgessünk már erről, akkor legelőször arra kell ráéreznem, hogy mi van benne legbelül. Ha azt érzem, hogy ő valójában ettől az egésztől tart, akkor nem fogom azt mondani, hogy deee, csináld, iszonyú király lesz!, mert ezesetben egyáltalán nem biztos, hogy jó élmény lesz neki. Ám ha valakin azt érzem, hogy ő bizony zsigerből érzi, hogy ezt akarja, akkor nagyon szívesen segítem őt a kezdeti lépésekben. Tükörként működök ilyenkor, mert az út is tükörként fog működni. A tapasztalataim alapján itt pont a hozzáállásod a lényeg, hogy mi van benned legbelül.
Két teljesen más dolog biztonságban lenni és biztonságban érezni magamat. És az a kulcs, hogy érezd a különbséget a kettő között. Rengeteg, kívülről veszélyesnek látszó helyzetet éltem meg teljes biztonságérzetben, és szintén rengeteg mindennapi, egyáltalán nem durva dolgot gondoltam túl, és szorongtam túl a négy fal biztonsága között.
A biztonságban létnek valójában még csak definíciója sincsen. Persze, belénk nevelték, hogy a biztonság a külső körülményeken múlik, hogyha van stabil állásom, párkapcsolatom, saját lakásom, akkor kész is vagyok. Azt gondoljuk, hogy az a biztonság, amikor minden kiszámítható, amikor mindent ismerünk és kontroll alatt tartunk. Ám szorongó vágyaink ellenére sosem lesz minden kiszámítható. Az élet – ha akarjuk, ha nem – betaszít minket az ismeretlenbe. Nem várt időben nem várt események rúgják fel az addig megszokott rutinjainkat.
A biztonságban lét egyedül talán a külső szemlélő számára lehet releváns. Felsorolok eseményeket, és oszd be, hogy szerinted mikor voltam biztonságban és mikor nem: motorozás egyedül vietnam legdurvább hegyi motoros útvonalán jogsi nélkül; stoppolás két albán autócsempésszel; közel-keleti autóstoppos utazások; itthon tartózkodás, normális munka és kereset; hazajövet éjjel a blahán keresztül; vonatozás Vácról a Nyugatiba; kirándulás egy nyári napon a Pilisben; kint alvás a szlovén hegyek közt nulla felszereléssel.
Az, hogy mit, hova osztottál, az én szempontomból nem releváns. Nekem egyedül az számít, hogy én mikor éreztem magamat biztonságban: számomra ez a valóság. Hisz az igazi biztonság nem a külső körülményektől függ, hanem attól, hogy én hogyan vagyok benne. Az igazi biztonság abból fakad, ha teljes mellszélességgel jelen vagyok a bizonytalanságban. Ez egy belső állapot. És ami biztos: nem félelemben, hanem bizalomban gyökerezik.
Mert ami belül van, kívül is azt találjuk. Azt kapom vissza, amit magamról igaznak hiszek, ahogyan érzem magam, ami érzésből működök. Ez beigazolódott rengeteg utazás alatt a Világ minden pontján, a vállalkozás építésben – munkában, és a magánéletben is. Nincs nap, mikor ez ne így működne.
Sokan úgy gondolják, micsoda kiszolgáltatott helyzetben vagyok utazás alatt, hisz bármit megtehetnek velem, egyedülivel, védtelennel. Itt nyilván erős kontraszt van azok között, akik csak kívülről hallgatják ezeket a történetek a négy fal közül, és azok között, akik már megtapasztaltak hasonlókat.
Hogy lehet, hogy átélni ennyire más?
Kezdem egy paradoxonnal. Nagyfokú biztonságérzetet ad a tudat, hogy nem vagyok biztonságban. Bármikor bármi történhet velem. És veled is. Ha utazom, ha itthon vagyok. Akár az éjszakai életben, akár egy fesztiválon, akár egy natúr délelőttön is, Budapest utcáin, de még otthon is. És az, hogy a realitásban élek, egy nagy biztonságérzetet ad.
Viszont az, hogy nem vagyok biztonságban, nem zárja ki azt, hogy ne érezzem magam biztonságban. Ha menekülök a bizonytalanság elől, az a legnagyobb bizonytalanság. Ha pedig elfogadom, az eggyel nagyobb biztonság, hisz nem élek illúziókban. Ez felkészít mindenre, belül átalakít.
Utazás alatt éppen ezért sokkal életrevalóbbnak érzem magam, mert jelen vagyok a bizonytalanságban. Automatizmusok helyett egy extrán éber, alkalmazkodóképes, rugalmas, és teljes mértékben megoldásorientált állapotban vagyok, és ez a lényeg.
Az igazi biztonság belső, azt jelenti, hogy jöhet bármi, tudom, hogy képes leszek megoldani. Akkor érzem magam a legnagyobb biztonságban, amikor kint vagyok, szörfözök a bizonytalanság hullámain, nem pedig kint ülök a parton “biztonságban”. A parton ülve, ha egy nagy hullám hirtelen kizúdul, sokkal ijesztőbb lesz, mintha szörföznék alapból sokkal nagyobb hullámokon. Mert más vagyok belül. Egyiknél számítok akármire is, reaktív vagyok, felkészült, míg a másiknál nem, itt pont, hogy el akartam kerülni a hullámokat.
Hol vagyok tehát nagyobb biztonságban: a hullámok közt, vagy a parton? Így van, önmagában nincs jó válasz a kérdésre. Attól függ, én hogy vagyok legbelül.
A legkirályabb élményeim olyan dolgok, amik külső szemmel őrülten veszélyesnek tűntek. A négy fal közül nekem is meredeknek hatnak. De benne lenni, na az egy egészen más dolog.
Rengeteg cifra helyzetben volt részem, ám olyanba még sosem kerültem, ami ne oldódott volna meg. A tapasztalatom azt mutatja, hogy mindig minden megoldódik. Éppen ezért megnőtt az önbizalmam, ami annyit jelent, hogy bízom magamban, sőt, tudom, hogy képes vagyok megtalálni a legjobb megoldást egy bármilyen helyzetben.
És ezt minél többet gyakorlom, minél többet vagyok kint, állandó bizonytalanságban, változásban, mozgásban, állandó összeköttetésben különböző emberekkel, minél inkább megélem az instabilitást, annál jobban érzem magam, és annál nagyobb a biztonságérzetem. Ehhez utazni sem kell, hisz ez egy életmód, egy hozzáállás, amivel remekül lehet vinni a mindennapokat.
A négy fal között már nem szükséges használnunk rengeteg képességünket. Sorvadoznak, noha a legalapvetőbb természetünkhöz kapcsolódnak. Szerintem ez az igazi elszakadás a természettől. Elszakadás a bizonytalanság elfogadásától, megélésétől, ami ennek a földi létnek pedig egy nagyon alap eleme. Az ismerthez való görcsös ragaszkodásunkkal küzdve küzdünk egy illuzórikus biztonságért. Persze, kevesebbet van a mai ember a zöldben, ez is igaz, de énszerintem ez másodlagos. Szerintem lényegesebb az, hogy a saját természetünktől szakadtunk el. És ha vissza akarunk térni ehhez a természethez, akkor meg kell tanulnunk szörfözni, fel kell ülnünk a hullámokra, és be kell fogadnunk a jelen pillanatot minden ismeretlenjével és bizonytalanságával.
Én minél többet vagyok a négy fal között – külső szemmel nézve biztonságban – annál jobban növekszik bennem egy alapszorongás. Ciki, nem ciki, de néha még a sötétben is félek ilyenkor. És nekem ez a legérdekesebb megfigyelés. Minél jobban törekszem a biztonságra, annál messzebb kerül tőlem.
Egyre több dologgal kapcsolatban érzem ezt, hogy minél inkább kergetem, annál távolabb kerül. Amint viszont el tudom engedni magam, akkor valami jó meg tud érkezni. Már írtam hasonlóról (és igazából mindennek ugyanazon alapelvek a lényegei), hogy akkor tudok megérkezni, amikor elfogadom, hogy nem lehet megérkezni. És nekem ez itt is igaz, hogy akkor érzem magam biztonságban, amikor elfogadom, hogy semmi külső “biztosíték” sem ad igazi biztonságot.
Amit én jelenleg tényleges biztonságnak érzek már egy jó ideje, az egy jó mindset. Egy olyan hozzáállás az élethez, hogy minden rendben van, mindig minden megoldódik – mindenre van megoldás; ha mást nem, tanulni, fejlődni mindenből lehet; annyira azért semmit sem lehet elrontani; és hogy a dolgok nem csak úgy alakulhatnak jól, ahogyan én elképzeltem. Sőt. De ez egy másik cikk témája.
A belső állapotom lehet független minden külsőtől, sőt, én szerintem ez lenne a lényege, hogy egy olyan belső stabilitást hozzunk létre, ami nem csúszik szét a mindennapi bizonytalanságok közepette. Van, aki a háború árnya alatt is talál nyugalmat, és van, aki a jóllét kellős közepén is szorong.
Egy ilyenfajta belső stabilitásra szerintem elképesztően nagy szükségünk van. Sokat őrlődtem azon, hogy vajon “egy ilyen világban” morálisan okés-e jól lenni. Egy időben úgy tartottam, hogy aki jelenleg képes jól érezni magát, az azért egy kissé érzéketlen. Mostmár nem így gondolom. Úgy érzem, hogy nemhogy szabad jól lennünk, de feladatunk is, hisz a problémán való őrlődéssel még egyetlen probléma sem oldódott meg.
Önmagában az, hogy egyedül stoppolni, túrázni, vagy éjjel egyedül sétálni nőként külföldön veszélyes, NEM igaz. De az sem igaz, hogy mindez veszélytelen lenne. Egyik sem igaz. Ez egy általánosítás, és minden általánosításból hiányzik az ember, a megélő, a belső, a tapasztaló, a jelen pillanat egyedisége; hiányzik a kontextus, a lényeg, ami megtölti ezeket a fogalmakat élettel és valósággal.
Minden előre megírt szabálynál ezerszer fontosabb az, hogy a jelenben jelen legyek. Rutinok helyett élővé kell tennem a jelenlétem. Megélnem minden pillanat újdonságát és ismeretlenségét. Ismernem kell magamat, a belső hangomat, a testem jelzéseit.
Mindez néhány bekezdésben leírható, de ez valójában hosszú évek önmunkája. A legjobban kifizetődő munka ez, hisz csodálatos, ahogy a biztonság érzése megszületik bennem bizalomból, nem pedig félelemből. Nekem ez nem csupán a biztonsághoz kardinális, de az élet legteljesebb megéléséhez is.
(fotórészlet: 2019, Közel-Kelet)
Ha te is azt érzed, hogy az élet több, mint összefolyó mindennapok szürke masszája, ha a berögzült válaszok helyett mersz kérdezni, kételkedni, és a kereteken kívül gondolkodni, akkor jó helyen vagy!
IRATKOZZ FEL (görgess lejjebb), és én minden vasárnap küldök neked egy emailt a friss írásaimmal emlékeztetőül, hogy élhetsz egy szabadabb életet.
