Wow, az utolsó előtti bejegyzés! Majd holnap egy hosszabb összefoglalót kiteszek a kihívásról, nagyon erős felismeréseket, áttöréseket adott. Őszintén, egy picit hosszúnak tartom a harminc napot így rögtön a semmiből, kb három hét után éreztem azt, hogy ez így kerek volt.
Mostanában azon dolgozom, hogy megengedjem magamnak, hogy jó legyen. Hogy ne akarjak visszakanyarodni állandóan egy posványba, mikor tényleg dolgozhatnék azon, amit a legjobban szeretnék. És rajta vagyok, erősítem magamban egyrészt azt, hogy azzal senkinek sem teszek jót, ha szenvedek, másrészt meg azt, hogyha viszont a saját utamat járom full önazonosan, az sokakat inspirál, hogy esetleg ők is hasonlókat tegyenek. Nem önzőség jól lenni, nem önzőség foglalkozni magammal. Sőt, mostmár én úgy érzem, hogy ez valahol felelősségem is.
Bennem sokszor előjött automatikusan egy ellenállás, amikor el akartam kezdeni egy számomra tényleg meaningful dolgot. Hogy miért? Szerintem sok összetevős, benne volt, hogy mások mit fognak szólni, meg hogy mit fognak szólni a tekintetben is, hogy miközben omlik össze a világ (ez folyik a médiából), én itt küzdök a saját kis álmomért, ez milyen dolog már. De közben meg mindenki úgy járuljon hozzá a világhoz, ahogyan tud. És ha csinálhatja azt, amit szeret, és ami ténylegesen jön belőle, pláne, ha ez még másoknak is inspiráció lehet, akkor ez azért így bőven elég, sőt, számomra a legtökéletesebb élet. És az is bennem van, hogy egy problémát nem lehet a problémára való fókuszálással megoldani.
Csak otthagyni a posványt, az egy nehéz dolog. Ez a hely, ahol mindenki összekapcsolódik a panaszkodásban, lehet egymásra licitálni, hogy kinek sz@rabb. Én is imádtam, olyan kellemesen megnyugtató volt ebben létezni, és olyan komfortos.
Pont egy éve határoztam el, hogy én ebből a játékból – ahol az nyer, aki jobban széthajtja magát, aki nagyobb mártír – szeretnék kiszállni. Ez, rájöttem, számomra nem egy olyan játék, amit érdemes tovább játszani. Nem akarok olyasminek megfelelni, ami szerintem nem jó. Noha ez a társadalomban valamiféle kimondatlan elvárás és értékmérő, szerintem ez egy tévhit, egy rossz berögződés. Egy nagy-nagy félreértés.
Mit fognak szólni, hogyha feleennyit dolgozom? Igen, feleennyi pénzért, de én így is gazdag vagyok, mert a lelkem világa gazdag, hisz olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek, amik feltöltenek és fontosak számomra. Mit fognak szólni, hogyha az időm nagy részét az erdőkben töltöm egyedül, és hogyha egyáltalán nem illek bele a mások által elfogadott keretekbe? Mit fognak szólni, hogyha nemet mondok dolgokra, amikhez egyáltalán nincs kedvem, és hogyha nem rohanok-stresszelek-szorongok állandóan a mindennapokban? Mit fognak szólni, hogyha én kiszállok ebből a játékból?
Amúgy már pár hónapja így élek, és igazából senki nem szólt eddig semmit. Vagyis néhányan pozitívat. Én viszont sosem voltam jobban.
