Nos, egy picit alábbhagyott az energiaszintem, ami megnyugtató mostmár. Nem lehet, és nem is célom ekkora energiákat mozgatni minden egyes nap. Időszakosan baromi jó, hogy lehet ilyet, de aztán jól esik lelassulni.
Az utóbbi napokban annyira izzottam, hogy egyre korábban ébresztett a testem. Elég fix bioritmusom van, minden egyes nap 7-7:30 közt ébredek, és fel is kelek, mert ha egyszer megébredtem, akkor én már teljesen éber vagyok. Az ilyen intenzívebb időkben ez viszont előrébb tud csúszni, és amikor már ötössel kezdődik az óra, amikor kipattan a szemem, az egy idő után már nagyon fárasztó.
A hormonrendszeremnek elég nagy szerepe van az életemben. Amióta ezzel a ciklikussággal tisztában vagyok, sokkal egyszerűbb kezelni magamat. Kihasználom, amikor segít a 300%-on való pörgésben, és azt is, amikor jobban tudok pihenni. Én összességében baromira szeretem, hogy ez van, mert szeretek mindenfélét megélni. Néhány naponta változik, hogy épp mi megy a legjobban. Az intenzív cselekvés, a pihenés, a befelé fordulás, vagy épp önmagam megkérdőjelezése. És ez is egy fontos rész.
Viszont nagyon fontos, hogy ne álljak meg ott, hogy aaaahh semmi sem megy, szar minden, hanem tudjam azt, hogy ez normális, és ha továbbmegyek, nagyon hasznos tud lenni. Szinte kényszerít az élet, hogy időről-időre nézzek szembe önmagammal. Amikor a félelmeimről írtam múltkor, az pont egy ilyen időszak lenyomata volt. Én szeretem engedni, hogy ezek feljöjjenek bennem, szeretem átérezni, aztán kizoomolni és szétszálazni a kételyeket és a félelmeket.
Igen, tudom, hogy brutál módon analizálok mindent, de az van, hogy engem ez a tudatosság, önismeret, és a saját fejlesztésű stratégiáim vezettek el oda, hogy most már több, mint egy éve rendben vagyok a mostban, ami – szerintem – a legtökéletesebb állapot, amit ember megélhet. Persze azóta is voltak nehézségek, kihívások, de mind közben egy nagyon erős stabilitást és békét éreztem magamban, és mindig vissza tudtam térni valamihez, ami állandó, amire nincs hatással az élet káosza.
Azt, hogy rendben vagyok a mostban, nehéz megfogalmazni, de olyan, mintha egy másik létállapotban élném az életem. Egyik bejegyzésemben egyszer azt írtam, hogy szerintem nincs olyan, hogy állapot, mert mindig, minden változik, és egyrészről igen, persze, ez igaz, de másrészről pedig de, van olyan, hogy állapot. Amiben vagyok már egy éve, azt érzem, hogy az pont egy állapot. Annak az állapota, hogy történhet bármi, rendben van. Nem jó vagy rossz, hanem rendben van.
Most a napokban pont van egy roppant bénának és kellemetlennek tűnő megoldandó helyzet, amiben az is tök okés lett volna/lenne, ha napokig nyomná a lelkemet, és anyáznék miatta. Az első órákban arconcsapott és nagyon rosszul érintett, viszont utána fokozatosan elkezdtem kibontani a dolgokat, alkalmaztam az eszközeimet, és rájöttem, hogy bakker, ahelyett, hogy elkönyvelném ezt egy rossz szituációnak, igazából tovább is mehetek. Nem kell leragadnom ott, hogy ez most szarul érint, hanem megnézem, mi van ebben. Fontosnak tartom a csalódottságot és a szomorúságot is átérezni, de egy ilyen helyzetben ennél sokkal több van, és pazarlás lenne itt megállni.
Ennek a konkrét helyzetnek a sztoriját & megoldását mesélem el a következő bejegyzésben
(fotó: Vietnam, 2024)
