2025.05.11.
Lazának tűnt, de legalábbis tarthatónak ez a kihívás, hisz minden nap csak egyet kell írnom. Ez viszont azt is jelenti, hogy minden nap egyet kell írnom. Ha érzem, ha nem, le kell ülnöm, és begépelnem valamit. Bármit.
Akár arról is írhatnék, hogy mennyire szeretek bejglit sütni a nővéreimmel, és hogy nem csak karácsonykor lehet bejglit enni. Hanem ma is. Pláne, mert prémium minőséget csinálunk, a tölteléket 2+ órán át főzzük a sűrű, ragacsos textúra elérése érdekében, miközben kikísérletezzük a tökéletes ízvilágot. Mákos, diós, tökmagos, narancsos-marcipános, áfonyás-marcipános. Recept sosincs, minden alkalommal kicsit más, és mindig azt mondjuk, hogy most lett a legjobb. És ez így is van. Ma lett a legjobb.
Vagy akár arról, hogy 10 napja nem ittam kávét – pedig évek óta minden reggelt azzal indítok – és hogy mennyire nehéz ez ilyen berögzült szokástól elválni. Meg azért rá is voltam szokva, mondjuk ki. Emiatt gyakran beüt a fáradtság, vagy éppen egy kis fejfájás. Ma pl az egész napot végigaludtam, olyan kába voltam, mint akit benyugtatóztak.
Talán nem is akarom örökre elvágni magam a koffeintől, de most itt volt az idő, hogy fokozatosan csökkentsem, majd nullázzam a fogyasztást, hisz amúgy is hajlamos vagyok túlpörögni, és a koffein erre még rátett egy lapáttal, nem túl jó irányba.
Furcsa, hogy máshogy indul a reggel, ismeretlen, hogy random ennyire befáradok, hiányzik a finom kávé, de ez van. És ez a fáradtság pedig valahogy sokkal természetesebbnek hat, mint a kávézós idők fáradtsága. De ez persze lehet, hogy már csak placebo. Azt azért érzem, hogy tisztulok, és hogy valójában a testem pörgetőanyag nélkül is képes működni. És ezt jó érezni.
Általában az aktuális érzelmi világom alapján írok, hogy hogy vagyok aznap, miken gondolkodok. Egyrészről ezért is kezdtem el ezt a kihívást, hogy gyakoroljam azt, hogy leülök, jön, ami jön, nem gondolom túl, hanem engedem, hadd folyjon. És hogy mindezt meg is osszam. Mert az biztos, hogyha leülök egy fehér lap elé, akkor addig írok, ameddig van előttem lap. És ez egy elég jó folyamat, kitisztít, rendet rak, megnyugtat. Ez a napi rutinom része, imádok naplózni. Ott válik picit nehezebbé, amikor meg kell nyomnom a Publish gombot. És lényegében ezt gyakorlom, ennek a gombnak a megnyomását. Hogy minél kevesebb effort és túlgondolás legyen rányomni.
És ebben egészen biztos, hogy fejlődök, ami egyértelműen annak az eredménye, hogy minden egyes nap feladatom, hogy kitegyek valamit. Amíg egyszer-egyszer raktam csak ki írásokat, addig tök okés volt, hogy akkor, amikor nagyon éreztem, hogy megosztanék egy érzést, egy gondolatot, akkor akár 6-8 órán át is tökéletesítgettem egy rövidke bejegyzést. De most már ezt nem tehetem megy. Vagy ha így tennék, szerintem nem tudnám a 30 napot végigcsinálni.
Pont ezáltal rávezet arra, hogy engedjem el azt, amit el kell engedni. Mert sokszor fontosabb az elengedés. Sokszor az gátol meg engem, hogy túl sok minden van, és túlgondolom. És egy ilyen intenzív 30 nap segít abban, hogy mindezeket lefaragjam. Hisz ha este totál fáradtan esek be az ágyba, de el vagyok köteleződve az írás mellett, tehát biztos, hogy írok, nincs kifogás, akkor egyszerűen írnom kell, és pont ezek a legjobb részek. A legnehezebbek a legjobb részek. Mert itt töröm át az eddig alapnak gondolt korlátaimat. Azokat a gátakat, amiknél eddig mindig megakadtam. És ebben egy dolog segít, az pedig az elköteleződés. Fáradt vagyok, aludni akarok, de még írnom kell. Ekkor biztos, hogy nem fogom túlgondolni, mert nincs is agyam már túlgondolni.
Az is life-changing volt, amikor rájöttem, hogy ezek a nehéz helyzetek pont a legjobb részek. Itt tudom gyakorolni a korlátaim áttörését. És itt derül ki, hogy hol is tartok bizonyos dolgokban. És én ezt élvezem, ez van. Nem azért csinálom, mert muszáj lenne, hanem azért, mert iszonyatosan élvezem, immár majdnem másfél évtizede. És persze, elég fájdalmas folyamat, de valójában mindennek van fájdalmas oldala, és azt válassza mindenki, ami neki igaz, ami az ő útja. És mindenki különböző fájdalmakat visel el jobban. Számomra az őszinteség önmagammal egy élvezetes fájdalom, hisz elvarázsolnak a bennem lezajló folyamatok. Néha úgy érzem, a saját magam kísérleti lova vagyok, és nagy kíváncsisággal teszem bele magamat a legfurább helyzetekbe, nem tartva a kimeneteltől, hisz én a tapasztalást tartom nagyra, amiben a kimenetel is csupán egy megvizsgálandó komponens.
Most pedig alszom.
