Ebben a videómban arról is meséltem, hogy hogyan tudok válaszokat kapni a kérdéseimre, hogy hogyan igazodok el döntéshelyzetekben. Ezt a gondolatmenetet viszem most tovább.
A saját tapasztalatom az, hogy amikor meg vagyok rekedve, akkor sokszor nem is válaszokra van szükségem, hanem jó kérdésekre. Szerintem így társadalmi szinten le vagyunk nevelve a kérdezésről, pici korunktól kezdve inkább arra tanítanak, hogy válaszaink legyenek, sőt, mások válaszait tanuljuk be. Nekem sosem ment ez a fajta hozzáállás, nem értettem, hogy ennek mi értelme lenne.
Szeretek a dolgok mögé nézni, megtalálni az okokat, megérteni egyes viselkedések miértjeit. Hisz mindennek van oka, erről itt már írtam röviden. És amikor ezt úgy tényleg sikerül megérteni, akkor már nem a düh jön elő, amikor valaki nem úgy viselkedik, ahogy elvárnám, hogy nem értem, hogy lehet valaki ennyire…. stb, hanem inkább kíváncsi leszek, hogy vajon miért viselkedik úgy, ahogy, mi lehet mindezek mögött az indíttatás. Ehhez segítség a tegnapi bejegyzésem.
És hogyha mások viselkedése engem bármennyire is befolyásol érzelmileg, akkor az valójában az én szűklátókörűségem, hogy nem vagyok képes kilépni a saját világomból, és megérteni, hogy más embereknek más tapasztalásai, más története, más okai vannak.
A kérdések – mások, a világ és saját magam irányába is – új ajtókat nyitnak, míg a válaszok lezárnak valamit.
(fotó: Fayfa mountains, Szaúd-Arábia, 2020)
