Na én ezt most elkezdem. Lényegében azért, mert rájöttem, hogy mennyit hazudok magamnak, anélkül, hogy észrevenném.
Bő két hónapja játszom azt, hogy kegyetlenül őszinte vagyok magammal, tárt karokkal fogadva bármi kellemetlen felismerést. Szabadon kérdőjelezek meg mindent, amihez az egóm annyira ragaszkodott, hogy tökéletes önigazoló rendszereket hozott létre a megalkuvó állapotok fenntartására.
Sosem tartottam magam gyávának, talán azért sem, mert nem akartam annak látni magamat. Persze, beülök bárki kocsijába, kint alszom bárhol egy hálózsákban; a közel-keleten és háborús térségekben stoppoltunk, stb, de ha ezekkel nyugtatom magam, akkor örökké megmaradok ugyanazon a szinten, és nem fejlődök, csupán halogatom a szembenézést önmagammal. Pedig akarok fejlődni. Minden nap, minden egyes döntéshelyzetben le akarom győzni a gyengeségeimet. És a saját utamat kell néznem, nem másokét.
Rengeteg gondolatot írtam le az elmúlt 2-3 évben, kb 6 kötetre lenne elegendő. Így ez a blog egyben szükségszerűség is számomra, mert már képtelen vagyok ennyi mindent benntartani.
Gondolatok a csillagos ég alól, a végtelenről, fejlődésről, egyedüllétről; különleges történetek a félelmeim szeretetéről, és a kudarcaim fontosságáról.
Köszi, hogy olvasol, enjoy!
Ha szeretnél értesülni az új bejegyzésekről, a neved és email-címed beírásával a lap alján fel tudsz iratkozni!
(fotó: Indian Beach Trail, Oregon, USA, 2025)
