Bármennyire is úgy tekintek magamra, hogy nekem aztán nincsenek korlátaim, és szabadon élem a mindennapjaim bármiféle behatárolás nélkül, be kell ismernem újra és újra, hogy de, baromira vannak.
És ez a legfontosabb, hogy ezt felismerjem és beismerjem. Hisz addig, amíg azt gondolom magamról, hogy tökéletesen szabad vagyok, addig nem fogok változtatni.
Meg kell kérdőjeleznem a kijelentéseimet, amik régóta egyértelműek számomra. Mert hogyha valami már egészen régóta egyértelmű, akkor valószínű, hogy azóta ez megváltozott. És az az egyértelmű, hogy nem egyértelmű.
Hogyha írni akarok, márpedig ezt akarom, írni, megosztani, videózni, alkotni, akkor meg kell tanulnom az ehhez szükséges emberi dolgokat. Például elengedést, bátorságot, bizalmat, hogy ne tizenkét órán át írjak és tökéletesítsek egy ötszáz szavas történetet, hanem ki merjem tenni az aktuális gondolataimat, érzéseimet nyersen, SZERKESZTETLENÜL. Most minden perfekcionista társamnak huh, nagy levegő, nincs semmi baj.
Alkotóként szerintem a perfekcionizmus egy nagy-nagy átverés. Mézbe mártott zöld burgonya. Édesnek tűnik, ám semmi hasznos nincs benne. Sőt, mérgező. Nem erény a tökéletesre való törekvés. Pont a flow-t öli meg, pont az alkotás lényegét. Így a negatív tulajdonságok közé sorolom.
Olyan régóta vágyok arra, hogy el tudjam engedni mindezt, és hogy végre, végre-valahára csak úgy az aktuális gondolataimat öt perc alatt gyorsan begépeljem, pont, ahogy jönnek a szavak, nem túlgondolva, nem örökké a tökéletes párhuzamokat felfedezve, hanem csak így, mint most, nyersen, őszintén, leírjam, és közzétegyem. Mintha csak a naplómat írnám.
Most pont úgy írok, mintha a naplómat írnám. És ez felszabadító. Így szoktam írni. Flow-ban, túlgondolás nélkül. Csak micsoda más állapot, hogyha megosztani készülök valamit. Egészen más hozzáállás.
Sokat foglalkozok ezzel, és most, így április huszonhatodika éjféltájt végre megszületett bennem az, hogy nem kell, hogy más legyen.
Megvan a szándékom, hogy mit szeretnék, hogy mire vágyom. Engednem kell, hogy a céljaim megváltoztassanak. Ha alkotni, megosztani szeretnék, akkor szintet kell lépnem, sokkal bátrabbnak kell lennem. Nem ragaszkodni többé a tökéletességem illúziójához.
