Az vagyok, amit minden nap teszek. Nem az, aki voltam mondjuk 2-5-8 évvel ezelőtt.
Pár nappal ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogy sokkal lassabban változik az énképem, mint amennyire gyorsan amúgy változok. És ez baromira fontos.
Sokszor ragaszkodtam még egy régi énhez, miközben már nem az voltam. És ez disszonanciát okozott bennem. Csakhát nem akartam elfogadni, hogy bizonyos idők véget értek, és olyan személyiségjegyek, hozzáállások, amiket annyira szerettem, eltűntek, és most már más ember vagyok.
Ám az, hogy milyen ember vagyok, azon múlik, hogy mit teszek a szokások szintjén. Hogy mit csinálok nap, mint nap. Fittnek, gazdagnak, vagy éppen magam alatt lenni is mindennapi szokások sorozata, nem pedig egy állapot. Így hogyha nem tetszik, aki vagyok, akkor sírhatok azon, hogy már nem vagyok olyan, mint 7 éve, vagy pedig elkezdhetek változtatni a szokásaimon.
És az a durva, hogy tényleg megváltoztam, amint megváltoztattam a mindennapi szokásaimat. Olyan ez, mint építeni valamit.
Egy tégla nem egy ház. Ahogy egy szokás sem egy jó személyiség.
Ám ha képes vagyok minden nap téglákat pakolgatni egymásra, végezni konzisztensen ezt az “unalmas” munkát, szinte el is felejtve a végcélt, akkor nyert ügyem van.
És ez valahol nagyon megnyugtató, hogy nem kell nagy elánnal és felfordulással az egész életemet megváltoztatni, hanem elég csak a szokásaimat, amit szinte észrevétlenül is tudok csinálni.
Minden nap csupán egy apró lépéssel bárhová el lehet jutni.
Ilyenkor üt be az a klisé, hogy lassan járj, tovább érsz. Jaaaa, hogy így értették!
És az a szép, hogy a problémák is így működnek. Ugyanilyen apró részekből épül fel, és nem kell egyszerre megoldani a teljes nagy problémát. Sőt, nem is szabad így nézni, mert akkor csak a jelen és a vágyott állapot közötti tátongó űrt látnám, ami a kilátástalanság érzését hozza el, és azt, hogy ez lehetetlen, ebben örökké benne maradok. Nekem néha nehéz ezt feldolgozni, hogy bizonyos dolgokhoz sok idő kell – minden évben nagy tanítás a kertben való munka, a zöldségtermesztés, ahol hónapok munkája hozza csak el az ízes, lédús paradicsomokat. Ezt felgyorsítani nem lehet.
Fel kell bontani mindent apró részekre, és minden egyes nap csakis a következő lépésre koncentrálni, függetlenül attól, hogy esetleg nem érzed, hogy ez most előrevinne.
Azt szoktam mondani magamnak és másoknak is, hogy mindegy, hogy hol vagy most, az a lényeg, hogy milyen irányba haladsz. És valamilyen irányba mindig haladsz.
(based on true story)
(fotó: el camino, Portugália, 2022)
